Az öregedés nem a ráncokkal kezdődik

Az öregedés nem a ráncokkal kezdődik

Bár az öregedés jelének a legtöbben a ráncokat tekintik, a folyamat azonban már azelőtt elkezdődik az ember szervezetében, hogy az a bőrünkön látszana.

 

Az öregedés egyik legnyilvánvalóbb jele, hogy a korral együtt lassul a szervezet regenerálódásának sebessége, és a sérülések, zúzódások, vágások lassabban gyógyulnak. Ezért van az, hogy a kisebb sérülésekből is lassabban épülünk fel a negyvenes éveinkben, mint huszonéves korunkban. Az izmok teljesítőképességének, az erőnlétnek és az állóképességnek a csökkenése szintén az öregedéssel járó folyamatok. lassulás a gondolkozásban, mozgásban, különböző hétköznapi cselekvésekben is jellemző, ahogyan öregszünk. A Philtrum az orr és a felső ajak közötti bemélyedés. Ha ez a rész kezd laposodni, és kevéssé markánsan látszani, az is az öregedést jelzi, a nagyon idős embereknél ez akár teljesen el is tűnhet.    


Az öregedésről három főbb elmélet létezik. Az egyik szerint az öregedés azért következik be, mert sok sejt elpusztul, például az agysejtek százezrével, amelyek már nem pótlódnak. A második elmélet mutációkkal magyarázza az öregedést: az osztódó sejt nem mindig szabályszerűen, kielégítő pontossággal járja azt az utat, amelyet az anyasejt megtett, ezáltal hiba csúszhat a szervezet működésébe. A harmadik elmélet szerint az öregedést nem kívánatos vegyi anyagok felhalmozódása okozza.

 

Az öregedő emberek magassága például 2-3 centiméterrel csökken, megritkul a hajuk, a bőrfelületük szárazzá és ráncossá válik, valamint pigmentálódhat. Belső változásokra is sor kerül, így például az agyoxigénfogyasztása csökken, a szaglóképesség romlik, a tüdő zsugorodik, az ízületek merevebbé válnak, a reflexek romlanak, a pupilla mozgása lomhább lesz, a máj tömege csökken, kihullanak a fogak, sorvadnak az állkapcsok, romlik a hallás és a látás. A nők méhe és petefészke az eredeti mennyiség kis töredékére zsugorodik, a férfiak prosztatája megnagyobbodhat. A szervezet összetétele is megváltozik: 25 és 70 éves kor között a víztartalom fokozatosan 61%-ról 53%-ra csökken, a sejtek szárazanyagtartalma pedig 19%-ről 12%-ra. A csontok ásványi anyag tartalma 6%-ról 5%-ra csökken, a szervezet zsírtartalma azonban 14%-ról 30%-ra növekszik. A húgyhólyag inkontinenciája is gyakori, éppúgy, mint a székrekedés. Megjelennek időskori betegségek, mint például a demencia.

 

A 60 év körüli korosztály tagjai számos vonatkozásban új helyzetben találják magukat. Észre kell venniük, hogy bármilyen egészségesek is, a teherbírásuk bizony csökken. Gyakran azonban ebben a korban az egészségük is kezd megrendülni. Romlanak az érzékszervek, elsősorban a látás és hallás. Megjelennek az idültté váló panaszok, a mozgásszervi eltérések, és egyéb kórképek, amelyek miatt állandó gyógyszerszedésre kényszerülnek, mint például a magas vérnyomás, a keringési zavarok esetében. Megjelennek az időskori pszichés zavarok is, elsősorban a szorongás a bizonytalan jövőkép miatt. A szorongás mellett sokszor megjelenik a depresszió is. A gondolkodás egyre inkább beszűkül, és csak a bajokra koncentrál. A kor előrehaladtával a gondolkozás minősége is szükségszerűen változik. A figyelem és elsőként a rövid távú, majd a hosszú távú emlékezés funkciói romlanak, a gondolkodás merevebbé válik. Szakemberek szerint azok, akik családban élnek időskorban is, vagy társadalmi életet élnek, kevésbé öregszenekmentálisan, illetve a folyamat nem annyira szembetűnő náluk.

 

Kutatók arra is rájöttek, hogy az öregedés 27 éves kortól indul be igazán az emberi szervezetben. Az amerikai Virginiai Egyetem kutatói 2000 férfi és nő részvételével hét éven keresztül tanulmányozták, hogyan függ az életkortól egészséges, 18 és 60 év közötti felnőttek mentális teljesítőképessége. A vizsgálatban 12 tesztet kellett megoldaniuk a résztvevőknek: képeket kirakni, szavakat és történetek részleteit visszaidézni, betűk, valamint szimbólumok között fennálló összefüggést megtalálni. A kutatók megállapították, hogy a 12 tesztből kilencnél átlagosan 22 éves korban nyújtották a legjobb teljesítményt a tanulmány résztvevői. A legmagasabb pontszámokhoz képest 27 évesen jelentkezett az első határozott teljesítményromlás az érvelést, a gondolkodás sebességét és a térbeli vizualizációt mérő tesztekben. Az emlékezőképesség átlagosan 37 éves kortól kezdett hanyatlani, a fennmaradó kérdőíveken pedig 42 éves kor fölött mértek gyengébb eredményeket.


Néhány tipp, hogyan maradhatunk fittek:

 

A zsíros vörös húsok meg a vaj helyett válassz inkább természetes olajokban gazdag halfajtákat, magvakat és olívaolajat, hiszen ezek tele vannak olyan vegyületekkel, amelyek növelik a HDL – azaz magas sűrűségű, jótékony – koleszterin szintjét a véredben, így könnyebbentávoznak azok a zsírok, amikre semmi szükséged. A telítetlen zsírsavak egyik csoportjának az omega-3-aknak különösen kiemelkedő szerepük van a vérnyomásod és az idegrendszered karbantartásában, tehát mindenképpen érdemes hetente legalább kétszer halat enned!

 

A gyerekek kirepültével magányosnak érzed magad – ne legyen hát lelkiismeret-furdalásod miatta! Egy házi kedvenc beszerzése bizonyítottan csökkenti ilyenkor a stressz- és a koleszterinszintet, ráadásul mérsékeli a depresszió kialakulásának kockázatát is. Ráadásul az is kiderült már a kutatásokból, hogy akiknek négylábú barátjuk van, ritkábban járnak orvoshoz. A gondoskodásra való hajlam gyönyörű dolog, éld ki bátran! 

 

Jó, ha tudod, hogy a megfelelő mennyiségű és technikával végzett kocogás még erősíti is az ízületeket, így minimálisra csökkentheted a fájdalmas porckopás veszélyét. Ha ez számodra túlzott igénybevételt jelentene, egyszerűen sétálj napi fél-egy órát, mert azzal is hihetetlenül nagy szívességet teszel a testednek és a szellemednek!

 

Az élethosszig tartó tanulás nem holmi utópisztikus mese.  Ismerj meg új embereket, tanulj nyelvet, vagy kezdj el játszani egy hangszeren! Az így szerzett tapasztalatok révén összeköttetések alakulnak ki az agysejtjeid között, így megelőzheted a szellemi hanyatlást – akár évtizedek múltán is ragyogó elmével tündökölhetsz. Arról nem is beszélve, hogy az ilyen élmények segítenek a kiegyensúlyozott hangulat megőrzésében, aminek révén kevésbé leszel hajlamos az idő múlása miatti kesergésre.

 

Írta: Kármán Nikola

 

Források: www.hazipatika.comwww.vital.hu;
https://www.bien.hu/egeszseg-es-eletmod




további 5 cikk


rólunk

rólunk
akciók
újdonságok
aktuális
top 10
magazin
gyógyszerész válaszol
a weboldal használata

ászf
adatkezelési tájékoztató
elállási nyilatkozat
szállítási feltételek
fizetési feltételek
hűségkártya ászf
hűségkártya adatkezelési tájékoztató
hűségkártya regisztráció
vásároljon nálunk

gyógyszertáraink
webshop

Év honlapja 2017
ügyfélszolgálat


telefon: +36 20 40 80 000
hétfő - péntek 9-17:30-ig
e-mail: webshop (kukac) unipatika.hu
kapcsolat

facebook instragram linkedin

feliratkozás hírlevélre



webpatika
Webshopunkon az alábbi bankkártyákkal fizethet:
bankkártya
Tájékoztató a bankkártyás fizetéssel kapcsolatban.
Minden jog fenntartva!
© 2019 Unipharma Gyógyszerkereskedelmi Kft.