Kategóriák
Kívánságlista
Kosár
10 hasznos tipp a gyógynövények használatához

Cikkek

10 hasznos tipp a gyógynövények használatához

Kedveled a szálas teákat, vagy még most ismerkedsz azokkal? A gyógynövények használata szinte egyidős az emberiséggel. A kutatások azt is bebizonyították, hogy kortól és társadalomtól függetlenül szívesen használták az emberek a gyógynövényeket, sőt, az állatok esetében is megfigyelhető, hogy ha betegek, akkor olyan növényeket is fogyasztanak, melyeket egyébként nem.

Kedveled a szálas teákat, vagy még most ismerkedsz azokkal? A gyógynövények használata szinte egyidős az emberiséggel. A kutatások azt is bebizonyították, hogy kortól és társadalomtól függetlenül szívesen használták az emberek a gyógynövényeket, sőt, az állatok esetében is megfigyelhető, hogy ha betegek, akkor olyan növényeket is fogyasztanak, melyeket egyébként nem.

 

Az alternatív gyógyászat mai korunkban igen széles körben elterjedt. Az egykor az indiaiak által előszeretettel alkalmazott gyömbért, vagy az ókori egyiptomiak által oly kedvelt fokhagymát napjainkban is gyakran vetjük be a betegségek esetén. Persze komoly megbetegedések kapcsán mindössze kiegészítő kezelésként bizonyulnak jó választásnak, de megfázás, influenza vagy hasi panaszok esetén is remek döntésnek számítanak.

 

A gyógyászati célra gyűjtött, szárított levelek, virágok és gyökerek drog néven ismertek a tudomány és a kereskedelem területén. Ezek olyan gyógynövények, amelyekkel bármelyik gyógyszertárban, drogériában találkozhatunk. Felhasználási módjuk többféleképpen is lehetséges, cikkünkben most többek között ezekről is igyekszünk szólni.

 

1. Nedvességtől védett helyen tároljuk!

 

Mivel a gyógynövények minőségének megőrzését a szárítással érik el, így nyilvánvaló, hogy a tárolás terén is fokozott figyelmet érdemes fordítani a nedvességtől való védelemre. A légmentesen zárható edények remek választásnak bizonyulnak, arra azonban figyeljünk, hogy tele legyenek azok gyógynövénnyel töltve. Ha ugyanis az alapanyag levegővel érintkezik hosszasan, akkor hatékonysága idővel csökkenhet. Az aromatartó zacskók is megfelelnek e célra, egyes márkák kifejezetten ilyenben árulják termékeiket. S hogy mi a teendő, ha lejárt a zacskón látható lejárati dátum? A kissé öreg gyógynövényekből kiváló ülőfürdő készíthető.

 

2. Hogyan készítsünk áztatással gyógyteát?

 

A gyógyteák egy részét áztatással kell készíteni, ugyanis így oldódnak ki a leginkább hatóanyagok. Tipikusan ilyen a C-vitaminban gazdag csipkebogyó. Az áztatás során legalább 8 órán keresztül hagyjuk a növényt a hideg vízben, majd fogyasztást megelőzően melegítsük fel, de ne menjünk negyven fok fölé. Leszűrést követően a csipkebogyó, a fagyöngy vagy például a papsajt így fogyasztható.

 

3. Forrázattal készíthető gyógyteák

 

Vannak olyan alapanyagok, mint például a bodzavirág, melyet nem főzni vagy áztatni kell, hanem mindössze forró vízzel leönteni, és lefedve körülbelül tíz percig állni hagyni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy minél puhább a felhasznált növényi rész, annál gyorsabban ki tudnak abból oldódni az értékes hatóanyagok.

 

4. Főzet gyökerekhez és fás részekhez

 

Mint a korábbiakban említettük, a puha alapanyagokból gyorsan kioldódnak a hatóanyagok. Ellenben a gyökerek, a fás részek és a kérgek felhasználásakor ehhez több időre van szükség, tehát a főzés javasolt, melynek körülbelül három percig kell tartania. Ezt követően már szűrhetjük is le.

 

5. Másfél dl vízhez egy-két teáskanál növény

 

A gyógynövények terén otthonosan mozgók már biztosan tudják, hogy a legtöbb esetében az adagolás a következőképpen néz ki: másfél dl vízhez egy-két teáskanálnyi növényt kell adni. A készítés során a lefedésnek fontos szerep jut, ugyanis egyébként a növényi illóolajok hamar elillannak, és nem maradnak benne a teában.

 

6. Ízesítés nélkül is fogyaszthatóak

 

Ugyan a csalántea ízét sokan nem kedvelik, de számos olyan gyógynövény létezik, amelyekből készült tea önmagában is ízletes. A hársfateához a méz kiválóan passzol, a csipkebogyó vagy a citromfű pedig ízesítés nélkül is finomak. Ha mégis a hagyományos ízvilág mellett döntenél, akkor a citrom és a méz párosításával biztosan nem lőhetsz mellé. A mézet soha ne forró teába tedd, inkább akkor keverd el benne, ha már langyos, iható a folyadék, így a méz értékes hatóanyagai is bejutnak a szervezetbe.

 

7. Gyógyszer helyett nem mindig elegendő!

 

Bár a gyógynövényekben rejlő erő már számtalanszor bebizonyosodott, de korántsem biztos, hogy elegendő lesz a teázás saját egészségügyi problémád esetében. A hagyományos orvoslás és az alternatív gyógymódok együttes alkalmazása viszont már inkább eredményesnek bizonyulhat. Ha tehát komoly fájdalmaid vannak, vagy érzed, hogy muszáj orvoshoz fordulnod, akkor ne várj ezzel a lépéssel. A gyógynövények néha tényleg hatékonyak olyan esetekben is, amikor a gyógyszeres kezelés nem segít, de gyakran nem helyettesítheti ez utóbbit.

 

8. Gyógynövények külső alkalmazása

 

A gyógynövények felhasználása igen széles körben elterjedt, így a különféle krémek alapanyagai között is szerepelnek. A vásárláskor érdemes odafigyelni arra, hogy megbízható márkát válassz, amely valóban hatékonynak is bizonyul. Legyen szó visszérről, sérülésekről, gyulladt, ekcémás bőrfelületről, a gyógynövények között megtalálható a megfelelő, mely borogatásként vagy krém alapanyagként remek választás lehet.

 

9. Óvatosan a szűzteával!

 

A szűzteát a legtöbben csak úgy ismerjük, mint a fogyás tuti alapanyagát. Tény, hogy hatalmas segítség lehet a fogyni vágyók számára, de az adagolással célszerű körültekintőnek lenni. Vannak, akik erős hasmenéssel és görcsökkel reagálnak az alapanyagra, ilyenkor inkább mondjunk le a tea alkalmazásáról. A hasmenéssel ugyanis értékes vitaminok és ásványi anyagok is távoznak a szervezetből, ami egy idő után hiánybetegségekhez vezethet. Ami tehát valakinek beválik, az nem biztos, hogy másnál is eredményesen működik.

 

10. Teakeverékek az egészség szolgálatában

 

Érdemes a különféle speciális teakeverékek között is keresgélni, így is megtalálhatod az egészségi gondjaidra ideális hatóanyag-kombinációt. Amennyiben székrekedésre keresed a problémát, akkor a hashajtó teakeverékek alkalmazásakor mindenképpen tarts néhány hét szünetet, de erről a termék tájékoztatójában úgyis elegendő információt találhatsz.

 

Írta: Kiss Anita

 

Forrás: https://www.hazipatika.com/taplalkozas/egeszseg_es_gasztronomia/cikkek/gyogyteak_a_legfontosabb_tudnivalok/20170127111717

Kategóriák
Kívánságlista
Belépés
Kosár