10 tipp a túlzott ünnepi kalória bevitel elkerülésére

10 tipp a túlzott ünnepi kalória bevitel elkerülésére

Beindult az év végi hajrá, s az adventi hetek rendszerint gyorsan eltelnek. Aztán ott találjuk magunkat az ünnepi asztal mellett, és néha bizony nehéz nemet mondani a finom falatoknak. Ahhoz azonban, hogy egy kiadós lakmározás után ne uraljon a bűntudat és a rossz közérzet, érdemes óvatosan bánni a fogásokkal. Ugyan az idei karácsony tényleg kicsit más lesz, mint a többi, és szeretteink védelme érdekében valószínűleg az ünnepi asztalnál is kevesebben ülnek majd, de a jobbnál-jobb ételek biztosan nem hiányozhatnak az asztalról.

 

A társaság maga után hozza az kulináris élményeket, s ilyenkor hajlamosak vagyunk elfeledkezni az életmódváltásról és a mérleg mutatta értékekről. Hogyan őrizzük meg testsúlyunkat az ünnepi időszakban? Elkerülhető egyáltalán a fokozott kalória-bevitel a karácsonyi lakománál? Tarts velünk, és nem csak a jól ismert „kajakómát” kerülheted el, hanem abban is biztos lehetsz, nem szaladnak majd fel rád az oly nehezen leadott kilók.

 

1. Nem mindegy, mi kerül az asztalra!

 

Az egészséges ünnepi menü ott kezdődik, hogy milyen ételek kerülnek az asztalra. Háziasszonyként abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy ezt Te választod meg. Érdemes változatosan főzni, így mindenki megtalálhatja azokat a fogásokat, amelyek ízlésének és étkezési szokásainak egyaránt megfelelnek. Ez különösen fontos akkor, ha nem csak a ténylegesen szűk családi körben töltöd majd az ünnepeket. Kevés figyelmetlenebb dolog létezik annál, ha nem gondolsz a vendégek szokásaira, étkezési elveire. Ha tudod, hogy diétázik valaki, vagy esetleg a vegán étrendet követi, akkor készülj számára is ízletes fogásokkal.

 

2. Biztos, hogy kell az alkohol?

 

Az alkoholos italok nélkül a legtöbbeknél elképzelhetetlen a karácsony. Ezzel fogadjuk a vendégeket, a főétel, sőt, a leves mellé is megtalálhatóak a megfelelő borfajták. Természetesen a pálinka, a férfiak kedvencének számító whiskey, vagy a női italként számon tartott vodka sem hiányozhatnak az ünnepek időszakából. De vajon törvényszerű az, hogy egy alapos iszogatással is egybe kell kötni az egyébként is kalóriadús étkezést? Miért fogyasztanál alkoholt, ha egyébként nem is szereted az ízét? A szociális nyomás hatására sokan még akkor is leküldik a pálinkát, ha nem szívesen teszik azt. Ugyanakkor az is igaz, hogy a társaság és a hangulat gyakran viszi magával az embert. Gondold át, kell-e a másnaposság és az alkoholban rejlő nem kevés kalória!

 

3. Félre a finomított szénhidrátokkal!

 

A súlyfeleslegért a finomított szénhidrátok fogyasztása nagymértékben felelőssé tehető. Nokedli a pörkölt mellé, tésztás ételek, és még sorolhatnánk azokat a fogásokat, melyek nem kedveznek az egyébként is plusz kilókkal küzdőknek. Fontos tudnod, hogy mindez nem csak a külsőségekről szól, hanem sokkal inkább saját egészséged megőrzéséről. Az elhízás komoly betegségeket von maga után, melyeknek csak úgy veheted elejét, ha megálljt parancsolsz magadnak az étkezések kapcsán.

 

4. Zöldséges előételek

 

Az ünnepi alkalmakkor rendszerint nem csak leves és főétel kerül az asztalra. Ha némileg kalóriaszegényebben szeretnéd megoldani a dolgot, akkor csempéssz a fogásokba minél több zöldséget. Ezt megteheted a főételeknél, a köreteknél, de az előételek is állhatnak grillezett zöldségekből a megfelelő fűszerezéssel, olajokkal.

 

5. Válassz okosan köretet!

 

A legtöbben itt rontják el. Ki ne szeretné a tarhonyát, a nokedlit, a jó minőségű tésztaféléket vagy a burgonyát? Sajnos azonban tipikusan ezek azok a köretek, amik plusz kilókkal járnak. Elég, ha csak néhány napig tömöd magadba húsfélékkel az ilyesmit, és máris megvan a karácsonyi felesleg. Pedig a köret lehet egészséges is. Tudtad, hogy a rizst akár a töltött káposztában is helyettesítheted bulgurral, hajdinával? A zöldséges quinoa és köles remek választásnak bizonyulnak sültek mellé. Törekedj arra, hogy minél több zöldség kerüljön az asztalra, így sokkal könnyebbé is teheted az ünnepi étkezést.

 

6. Sovány húsoké a főszerep!

 

Hal és szárnyas. Míg az utóbbi gyakran választott alapanyag, addig a halféléket a magyar konyha sokkal kevesebbszer részesíti előnyben. Érdemes pedig beiktatni azokat a hétköznapokba is. Egy jól elkészített halászlé a karácsonyi menü elmaradhatatlan része. Ha odafigyelsz alakodra, akár ezzel is jól lakhatsz, és nem szükséges utána még három fogást végigenni. Mindig saját tested jelzéseire figyelj, és ha úgy érzed, most kellene abbahagyni, akkor állj meg, s ne szégyelld ezt mások előtt.

 

7. Mindig akad egészséges alternatíva!

 

Sokan úgy vannak vele, hogy az ünnepekkor igazán megérdemlik a mértéktelenséget. De vajon tényleg csak a finom falatokra vagy kiéhezve? Vagy inkább eszel azért, hogy pótolj valamit saját életedben? Egészséges alternatívát a legtöbbször még vendégségben is lehet találni. A húsfélék mellé savanyúságot választhatsz, s akár a köretet el is hagyhatod. Ha a vendéglátónak Te vagy a fontos, akkor nem fog ezen megsértődni, hanem megérti, szeretnél vigyázni alakodra és ezzel együtt egészségedre.

 

8. Ne felejtsd el a folyadékbevitelt!

 

No, nem a hatodik pálinkára gondolunk, hanem ténylegesen a folyadékra, mégpedig a vízre. Még ha kicsit többet is sikerül enned a szükségesnél, akkor is elősegítheted az emésztési folyamatokat a vízfogyasztással. Ez egyébként akkor is hasznos lehet, ha mégiscsak elcsábultál egy jó bornak vagy koktélnak, hiszen az alkohol rendkívüli módon kiszárítja a szervezeted. Hidratálj és segítsd emésztésed tiszta vízzel.

 

9. Mozdulj ki a szabadba!

 

Ki mondta, hogy csak az ünnepi asztal körül töltheted az ünnepi időszakot? Járj el kirándulni a családdal, ez akár azt is jelentheti, hogy a friss levegőn együtt mozogtok, sétáltok a környékbeli helyszíneken. A természet közelsége mentálisan is jó hatással van az emberre, főleg a mai megváltozott körülmények között.

 

10. Nem csak a kulináris élményekről szól az ünnep

 

A kiránduláson és a mozgáson túl egy sor olyan elfoglaltság létezik, melyekkel elütheted az időd. Mikor rajzoltál utoljára? Régóta vár egy bontatlan puzzle a szekrényben? Tarts sorozat-maratont, ami kifejezetten jól esik a szabadban történő mozgást követően. A karácsonyfa fényeinél igazi élmény lehet filmezni azokkal az emberekkel, akik valóban közel állnak hozzád.

 

Írta: Kiss Anita

 

Forrás: https://www.hazipatika.com/taplalkozas/egeszseg_es_gasztronomia/cikkek/tippek_az_egeszseges_karacsonyi_etkezeshez/20121212120721




további 5 cikk


rólunk

rólunk
akciók
újdonságok
aktuális
top 10
magazin
gyógyszerész válaszol
a weboldal használata

ászf
adatkezelési tájékoztató
elállási nyilatkozat
szállítási feltételek
fizetési feltételek
hűségkártya ászf
hűségkártya adatkezelési tájékoztató
hűségkártya regisztráció
vásárolj nálunk

Bejelentkezés
Regisztráció

Év honlapja 2017
ügyfélszolgálat


telefon: +36 20 40 80 000
hétfő - vasárnap 9 - 21:00-ig
e-mail: webshop (kukac) unipatika.hu
kapcsolat

facebook instragram linkedin

feliratkozás hírlevélre



webpatika
 SimplePay vásárlói tájékoztató
Minden jog fenntartva!
© 2021 Unipharma Gyógyszerkereskedelmi Kft.