Kategóriák
Akciók
Kívánságlista
Kosár
10 tipp, hogyan búcsúzz a nyári szabadságtól

Cikkek

10 tipp, hogyan búcsúzz a nyári szabadságtól

Az augusztusi hónapban már sokaknak eszébe jut, hogy a nyár vége bizony igencsak közel van. Erre 20-a után már rendszerint az időjárás is figyelmeztet, hiszen a nap nem süt olyan erősen, és már az esték is hűvösebbé válnak. Bár rendszerint még hosszú indián nyárnak örvendhetünk, de belül már mindannyian tudjuk, a nappalok egyre rövidebbé válnak, és hamarosan átveszi az uralmat a szél és az eső. Miért kellene azonban búslakodni a nyár elmúltával, mikor az év bármely időszakában remek programlehetőségek várnak? Cikkünkben ahhoz igyekszünk segítséget nyújtani, hogy mire érdemes figyelned a nyár végéhez közeledve, s miként használd ki jobban a még hátralévő napokat. Tarts velünk, és búcsúztassuk együtt az idei nyarat!

Az augusztusi hónapban már sokaknak eszébe jut, hogy a nyár vége bizony igencsak közel van. Erre 20-a után már rendszerint az időjárás is figyelmeztet, hiszen a nap nem süt olyan erősen, és már az esték is hűvösebbé válnak. Bár rendszerint még hosszú indián nyárnak örvendhetünk, de belül már mindannyian tudjuk, a nappalok egyre rövidebbé válnak, és hamarosan átveszi az uralmat a szél és az eső. Miért kellene azonban búslakodni a nyár elmúltával, mikor az év bármely időszakában remek programlehetőségek várnak? Cikkünkben ahhoz igyekszünk segítséget nyújtani, hogy mire érdemes figyelned a nyár végéhez közeledve, s miként használd ki jobban a még hátralévő napokat. Tarts velünk, és búcsúztassuk együtt az idei nyarat!

 

1. Használd ki a napot!

 

Ugyan a szeptembertől induló hónapokban rengeteg teendő vár a legtöbbünkre, de mégis miért rontanád el a még nyárból megmaradt napokat ezért? Koncentrálj a jelenre, és használj ki minden napsütéses reggelt. Járj futni, indítsd a napot a közeli gyógyfürdőben, vagy irány a Balaton és mártózz meg a habokban, amíg csak teheted! Új élményeket gyűjtve méltón búcsúztathatod a nyári hónapokat.

 

2. Járj úszni!

 

Ha nyár, akkor úszás! Ma már minden fürdőkomplexumban megtalálható legalább egy úszómedence, amelyben hódolhatsz az elfoglaltságnak. Bár a fedett fürdők tulajdonképpen az év bármely időszakában lehetőséget teremtenek a vízi sport gyakorlására, de valljuk be, a szabad ég alatt, a napsütésben megtéve ezt sokszoros lehet a mozgás élménye. Persze nem elhanyagolható az úszás egészségre gyakorolt hatása, hiszen a teljes testet átmozgatja, és úgy javítja az állóképességet, hogy közben az ízületek védelméről is gondoskodik.

 

3. Élvezd a napsütést!

 

Bár a nap káros sugarainak veszélyeire minden évben felhívják figyelmünket a szakemberek, de ha délelőtt 11 és délután 2-3 között árnyékban maradsz, akkor a fennmaradó időben bátran hódolhatsz a napfürdőzésnek. Ne feledkezz meg a megfelelő napvédő készítményről, és gyűjts magadba még augusztus végén annyi éltető erőt és a nap melege jelentette boldogságot, ami kitart majd a zimankós tél végéig.

 

4. Kelj korán!

 

A nyár egyik szépsége éppen abban rejlik, hogy hosszúak a nappalok, reggel pedig még a friss harmatot érezhetjük a növényeken, forróságnak pedig nyoma sincs. Miért fecsérelnéd a nyárból még hátralévő napokat alvással? Ki az ágyból, és használd ki a rendelkezésedre álló szabadidőt maximálisan! Egy gőzölgő feketével a teraszon megtervezheted, hogyan teljen az újabb csodás nyári nap!

 

5. Ültesd át a virágokat!

 

Nyár végén már nem árt gondolni arra, hogy egy hónap múlva már a szobanövények ismét a négy fal közötti helyüket foglalják majd el. Mindegy, hogy a meleg hónapokra kiköltöztetett darabokról van szó, vagy a nappali állandó lakóiról, az átültetés bizony igencsak jól jön. A friss virágföldtől új erőre kapnak majd a növények, és így átvészelik a téli sötétebb nappalokat is.

 

6. Emlékezz a szép pillanatokra!

 

Életed legszebb nyaralásán vagy túl? Rengeteg élménnyel és persze fényképekkel gazdagodtál? Ugyan a pendrive-ok és merevlemezek több tízezer fénykép tárolására is alkalmasak, de a kézzel fogható albumok varázsa máig sem múlt el. Készíts egy nyaralási képekből álló albumot, amelyet majd öröm lesz nézegetni a hideg téli estéken.

 

7. Tervezz előre!

 

Gondoltál már arra, hogy miként szervezed napjaid szeptembertől? Az iskolakezdés és a munkahelyi feladatok bizony sokszor komoly előkészítést követelnek meg, ezért nagyon fontos, hogy előre tervezz. Nem csak a hétköznapi teendőkkel kapcsolatban igaz ez, hanem a jövőre kitűzött céljaiddal összefüggésben is.

 

8. Tűzz ki új célokat!

 

A nyártól vett búcsú remek alkalom ahhoz, hogy az idő hűvösebbé válásával tevékenyebbek legyenek mindennapjaid. Ha szabadságon vagy, akkor is érdemes aktivizálnod magad, és akár olyan tevékenységeket is elvégezni, amelyekre egyébként soha nincsen idő. Lásd magad előtt céljaid, vagy ha még nincsenek ilyenek, akkor gondoskodj arról, hogy az év további része biztosan termékenyen és eredményesen folyjon. Ha meg tudod álmodni, mit szeretnél, onnan már csak kitartásra van szükség, hogy a részfeladatokon átrágva magad, végül elérd céljaidat.

 

9. Alakítsd otthonod!

 

A nyári hónapokban sokan döntenek a lakásfelújítás mellett. A festést például akár saját magad is elvégezheted, de egy sor olyan benti és kerti teendő is létezik, amelyekhez nem szükséges szakmai hozzáértés, mindössze némi, akár interneten is elérhető tudnivaló. Mivel a téli időszakban rendszerint több időt töltünk az otthon melegében, ezért korántsem mindegy, hogy milyen környezet fogad ott bennünket. A harmónia és a lelki béke megtalálása érdekében nagyon fontos, hogy belül és a közvetlen környezetben is rendet tegyünk. Ehhez pedig sokszor nem is szükséges más, csak némi átalakítás, frissítés, a megszokott környezet hátunk mögött hagyása, és az új megoldások iránti nyitás.

 

10. Vár az indián nyár!

 

Az augusztus elmúlta még korántsem jelenti azt, hogy vége a jó időnek. Az indián nyár akár több hétnyi verőfényes napsütéssel, strandolásra alkalmas meleggel várja azokat, akik nehezen mondanak búcsút a nyári hónapoknak. Érdemes akár utószezonra időzíteni néhány napos wellness programot, hiszen ilyenkor már nem perzsel a nap és valóban lélekmelengető órákat tölthetünk a szabadban a legkülönfélébb elfoglaltságokkal.

 

A nyárral sokan úgy vannak, hogy a nagy forróság miatt nem kedvelik, akik viszont meleg pártiak, azok számára elképzelhetetlen a júniustól augusztus végéig terjedő időszak strandolás, tengerpart, kirándulások és szabadtéri fesztiválok nélkül. Ugyan minden jónak vége szakad egyszer, de nem szabad elfeledkezni arról, hogy az őszi is csodaszép napokat ígér. Az ezerszínű természet és a már kissé hűvösebb idő nem véletlen csábít sokakat a szabadba.

 

Írta: Kiss Anita

 

 

Forrás:
https://www.joy.hu/32251_a_legjobb_nyari_randi_tippek_programok_es_helyszinek

Kategóriák
Kívánságlista
Belépés
Kosár