Hallottál már a mandulakőről?

Hallottál már a mandulakőről?

Az egészséggel összefüggésben valószínűleg hallottál már azokról a kőtípusokról, melyek tulajdonképpen bármelyikünknél megjelenhetnek. A vesekő vagy például az epekő kockázatának csökkentéséhez életmódunkkal is tehetünk, de sokszor ettől függetlenül is megjelenhetnek a problémák. Hasonló a helyzet a mandulakő esetében is. Létezik ugyanis ilyen is, bár sokan szerencsére nem érintettek a témában. Ha mégis, vagy akár visszatérően is jelentkeznek a mandulakövek, akkor viszont kellemetlenséggel járhat a dolog. Nézzük, mik azok a mandulakövek, hogyan szabadulhatunk meg tőlük, és mi áll kialakulásuk hátterében!

 

Mik azok a mandulakövek?

 

A mandulák felületén apró hasadékok találhatóak, amelyekben elhalt sejtek, baktérium maradványok és váladékok gyűlhetnek össze. Ezek idővel úgynevezett mandulakövekké alakulhatnak. Ellenben a test más részein megtalálható kövekkel, ezek inkább puha, gumiállagúak, és nem kőszerűek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a néhány milliméteresektől akár a nagyobb, néhány centiméteresekig is megjelenhetnek. Legtöbbször a mandulákban vannak ezek, de akár a szájpadláson vagy a torok hátsó részén is előfordulhatnak. Nem ritka, hogy egy-egy mandula több követ is rejt.

 

Kellemetlen lehelettel társulnak

 

Sokan nem is tudják, hogy mandulakővel van dolguk, hiszen a torokba nézve nem feltétlen láthatóak azok elsőre, megbújhatnak a mandula redőiben. Ami azonban feltűnhet, az a megfelelő szájhigiénia ellenére is jelentkező kellemetlen szájszag. Torokgyulladás nélkül is nyelési nehézséget okozhatnak a mandulakövek, s ha méretesek, akkor idegentest-érzéssel is társulhatnak. Valahogy úgy lehetne valósághűen megfogalmazni, mintha valami folyamatosan ott lenne a toroknál, és krákogással, köhögéssel sem sikerül attól megszabadulni.

 

Eltávolíthatóak házilag?

 

Az interneten számos olyan videóval találkozhatunk, melyeken mandulakő eltávolítás zajlik házi körülmények között. Ma már olyan világító fejjel ellátott készülék is beszerezhető, mely megkönnyíti a mandulakövek eltávolítását. Vannak, akik fültisztítóval próbálkoznak, mások ujjaikkal is gond nélkül „kinyomják” a mandulaköveket. Hasonló látványt nyújt a dolog, mint egy pattanás eltávolítása, csak ezúttal a mandula képezi a talajt, amelyben a fehéres-sárgás színű kövek megtelepednek. Nem ritka, hogy egy mandulából elképesztő mennyiségű kő távozik, de akár egyetlen nagyobb darab is helyet kaphat abban.

 

A házi gyógymódok között a sós vizes gargalizálás jó választás lehet. Ez nem csak a gyulladt torok fertőtlenítésében segíthet, hanem kimozdíthatja a mandulakövet is a helyéről, ezzel megkönnyítve az eltávolítást. A mechanikus úton történő eltávolítás ugyan segítséget nyújthat egyszeri alkalommal, de a tapasztalatok szerint a mandulakövek az érintetteknél gyakran visszatérő jelenségnek számítanak. Mi a helyzet ilyenkor?

 

Modern eljárás a mandulakövek ellen

 

Mint már említettük, a mandulák felületén úgynevezett lakunák, mélyedések találhatóak. Ha ezek túlságosan kitágulnak, azokban sok mandulakő felgyűlhet. Lézeres vagy rádiófrekvenciás kezeléssel szűkíthetőek a lakunák, és így kisebb az esély, hogy azokban váladékok, baktérium maradványok halmozódjanak fel. Legtöbbször olyan személyeknél fordul elő a mandulakő, akik gyakran küzdenek mandulagyulladással. Ilyenkor fontolóra kell venni a mandulák eltávolításának lehetőségét is. Hosszú távon ez jelenthet megoldást a gyulladások és a mandulakövek ellen.

 

Krónikus mandulagyulladás: gócpont a szervezetben

 

A mandulakövek jelenléte sokszor messzebbre mutatnak, mint csupán a mandulákban jelen levő sárgás kőszerű jelenségek. Mivel gyakran krónikus mandulagyulladás előzi meg a mandulakövek megjelenését, vagy folyamatosan társul az hozzá, így a problémát a gyökerénél érdemes megfogni. Ez nem mást jelent, mint a mandula eltávolítását. A gyulladt mandula gócpontként van ugyanis jelen a szervezetben, s ilyenkor a véráramba jutva a probléma akár szívproblémákat is okozhat.

 

Gennyes gyulladás és mandulaeltávolítás

 

Bár a mandulák kiemelt szerepet töltenek be a szervezet védelmi rendszerében, és alapvetően a kórokozók megszűrése lenne feladatuk, de tartós gyulladás esetén ennek a feladatnak aligha tudnak eleget tenni, sőt, ártanak is a szervezetnek. A szakemberek azzal a hasonlattal élnek, hogy a mandulák egy szivacshoz hasonlatosak. Több járat megtalálható bennük, és ha például egy tüszős-mandulagyulladás során, vagy annak visszatérésekor nem tudnak megfelelően tisztulni ezek a járatok, az tartós károkat is okozhat a mandulának. Gyakran a gennyes gyulladás gyógyszerekkel nem kezelhető, ezért a mandulák eltávolítása válhat szükségessé. A beavatkozást altatásban végzik, a felépülés gyors és gyakorlatilag rutin eljárásnak számít az egész.

 

Fordulj szakemberhez!

 

Amennyiben gyakran visszatérnek a mandulakövek, sok van a mandulákban, akkor laikusként nem érdemes megpróbálni azok eltávolítását, ugyanis könnyen sérülést okozhatunk saját magunknak. Ha a mandulák járataiban mélyre nyúlnak a kövek, akkor csak speciális eszközzel távolíthatja el azokat a szakember biztonságosan. Az eltávolítás egyébként teljesen fájdalommentes, esetleg némi kis vérzés fordulhat elő, de a legtöbbször még ez sem. Ahelyett tehát, hogy magunk kísérleteznénk különféle éles eszközökkel, inkább bízzuk mindezt hozzáértőre. Bár a világhálón számos videót találhatunk a témában, de ezek mindegyike jól mutatja, hogy esetükben gyulladt, hatalmas méretű járatokkal rendelkező, megduzzadt mandulákról van szó, melyeket a szakember már rég eltávolításra javasolt volna. Fordulj inkább fül-orr-gégészhez, aki korábbi leleteid és a mandulagyulladások visszatérésének függvényében javasolja a számodra legjobb megoldást a gyulladások és a mandulakövek ellen.

 

Írta: Kiss Anita

 

Forrás: https://www.hazipatika.com/eletmod/termeszetes_gyogymodok/cikkek/a_rossz_lehelet_egyik_oka_a_mandulako/20150720113139




további 5 cikk


rólunk

rólunk
akciók
újdonságok
aktuális
top 10
magazin
gyógyszerész válaszol
a weboldal használata

ászf
adatkezelési tájékoztató
elállási nyilatkozat
szállítási feltételek
fizetési feltételek
hűségkártya ászf
hűségkártya adatkezelési tájékoztató
hűségkártya regisztráció
vásárolj nálunk

Bejelentkezés
Regisztráció

Év honlapja 2017
ügyfélszolgálat


telefon: +36 20 40 80 000
hétfő - vasárnap 9 - 21:00-ig
e-mail: webshop (kukac) unipatika.hu
kapcsolat

facebook instragram linkedin

feliratkozás hírlevélre



webpatika
Webshopunkon az alábbi bankkártyákkal fizethetsz:
bankkártya
Tájékoztató a bankkártyás fizetéssel kapcsolatban.
Minden jog fenntartva!
© 2020 Unipharma Gyógyszerkereskedelmi Kft.