Kiegyensúlyozott élet 5 lépésben

Kiegyensúlyozott élet 5 lépésben

Amikor az életminőség kerül szóba, akkor gyakran eszünkbe jutnak az anyagiak, valamint az e téren megmutatkozó biztonság. Tény azonban, hogy a kiegyensúlyozott mindennapok más tényezőktől függenek elsősorban. Az egészség általában mindannyiunk számára fontos, bár sajnos annak fontosságát sokan hajlamosak lebecsülni. Nem lehet tehát elégszer hangsúlyozni, hogy a testi és a pszichés egészségre való odafigyelés elsődleges, de olyan területek mellett sem mehetünk el, mint a saját magunkra szánt idő, az önmegvalósítás és emberi kapcsolataink. Cikkünkben azoknak igyekszünk segíteni, akik fontosnak tartják az életminőség javítását és szeretnék harmonikusan megélni mindennapjaikat.

 

1. Fókuszban az egészséges táplálkozás

 

A kiegyensúlyozottság sokszor olyan egészen hétköznapi dolgokon múlik, mint az étkezés. Ha a szervezet nem jut hozzá a megfelelő vitaminokhoz, ásványi anyagokhoz, az hiánybetegségekhez vezethet, és egész közérzetünkre rányomja bélyegét. A táplálkozás nagymértékben befolyásolja azt, hogy hozzájutunk-e magnéziumhoz, B-vitaminokhoz, amelyek hatással vannak az idegrendszer működésére. Gyakran már a megfelelő étrend-kiegészítők hatására változhat a hangulat, könnyebben sikerülhet kezelni a stresszt, amiből sokszor kijut a hétköznapokban.

 

„Az vagy, amit megeszel”- tartja a mondás, és ha már igyekeztél a korábbiaknál egészségesebben táplálkozni, akkor pontosan tudod, mennyi erőt ad a rostokban, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag étkezés, és miként rontják a közérzetet a finomított szénhidrát, valamint a cukros fogások. Tiszteld annyira saját magad, hogy megválogatod, mi kerüljön a tányérodra. Az egészséges étkezés nem jár megfizethetetlen költségekkel, sőt, sokkal olcsóbban kihozható, mintha a közérzet és a testsúly számára is hátrányokkal járó alapanyagok mellett tennéd le a voksod.

 

2. Ne maradjon el a mozgás!

 

Az egészséges táplálkozás és a rendszeres testmozgás együttesen vannak hatással arra, hogy mennyire elégedetten pillantunk a tükörbe. Ha súlyfelesleggel küzdesz, akkor ez különösen igaz, ugyanis amikor nap mint nap teszel a változás érdekében, az már alapvetően egyfajta nyugodtsággal fog eltölteni.

 

Az edzések egyébként a stressz feldolgozásában is nagy segítséget jelenthetnek. Amikor arra gondolsz, hogy miként hozd ki magadból a legtöbbet, és hogyan tehetnéd túl magad a következő kilométer vagy még három ismétlés nehézségein, átértékelődnek a mindennapi problémás helyzetek, és talán a megoldásokat is könnyebben megtalálhatod ilyen állapotban életed lényegi kérdéseire. Legyen szó akár futásról, úszásról, konditermi vagy otthoni edzésekről, a mozgás új energiákkal tölt fel, és sokat javít hangulatodon is. Érdemes beiktatni tehát életedbe, ráadásul hatására egészségügyi értékeid is javulhatnak, ellenállóbbá válhatsz, és immunrendszered is erősödhet. Mindezek pedig nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan állj feladataidhoz.

 

3. Szánj időt a pihenésre!

 

Talán ez az egyik legnehezebb mindennapjainkban, amikor a huszonnégy óra is kevésnek bizonyulna ahhoz, hogy az élet minden területén megálljuk a helyünket. Nem véletlen esik azonban mostanában oly sok szó az „én-időről”, ami éppen olyan fontos, mint a munkával töltött napokon a koncentrált, produktív tevékenység. Ha folyamatosan csak hajtasz, és nem szánsz időt saját magadra, annak előbb vagy utóbb megbetegedés, valamint kiégés lehet a vége. Fordíts elegendő időt arra, hogy új energiákkal töltődj, inspirálódj, és néha kiszakadj a megszokott környezetből. Ha csak néhány órád akad, merülj el egy új könyvben, vagy add át magad kedvenc filmednek. Az ilyen apró, pihenésre szánt időszakok is felbecsülhetetlennek bizonyulhatnak időnként.

 

4. Ismerd meg magad!

 

Hogyan várhatnád el a sikereket és a vágyott kiegyensúlyozottságot, ha közben nem tudod, mi az, amit szeretnél elérni, merre tartasz az életben, miben vagy elég jó? Sokan egy egész életet leélnek úgy, hogy nincsenek tisztában saját céljaikkal, értékeikkel, és valami egészen mással elégszenek meg, mint amire igazából képesek lennének. A legfontosabb, hogy megismerd saját magad, hiszen ez az alap a belső harmónia megteremtéséhez. Vannak, akik az önfejlesztő könyvekre esküsznek, mások kipróbálnak sokfélét életük során, és így bukkannak rá arra, mivel is szeretnének foglalkozni. Akadnak persze olyanok is, akik már gyermekkoruktól kezdve tehetségesek valamiben, és a későbbiekben akár tanulmányoktól függetlenül is visszatérnek ebbe az irányba.

 

Mielőtt tehát azt gondolnád, hogy az élet túlságosan rohanó és nem engedheted mag magadnak, hogy csak úgy kísérletezgess, akkor ne feledkezz meg arról sem, hogy csak egy életed van, és korántsem mindegy, hogy megvalósítod-e azt, amit mindig is szerettél volna. Lehet, hogy csak harminc fölött eszmélsz rá, mivel is kellene foglalkoznod, vagy mi okoz igazán örömet számodra. Jobb később, mint soha, és ha néha el is buksz, a lényeg az, hogy törekszel a változásra, a jobbra.

 

5. Az emberi kapcsolatok igenis fontosak!

 

Korábbi csalódások, rossz tapasztalatok miatt sokan bezárkóznak, és nem keresik mások társaságát. Mindegy, hogy introvertált vagy, esetleg az újabb csalódásoktól óvnád meg magad, előbb vagy utóbb biztosan szükséged lesz emberi kapcsolatokra. Nem kell, hogy mindenki szeressen és néha egy jó barát többet ér száz ismerősnél. Ha okosan alakítod kapcsolataid, megválogatod, kikkel találkozol, beszélsz, akkor jó eséllyel felemelő, inspiráló ismeretségekre tehetsz majd szert. Kerüld azokat, akik lehúzzák hangulatodat és nem hisznek benned eléggé, így valószínűleg az építő jellegű kapcsolatokat vonzod majd inkább be életedbe. Kiegyensúlyozottság nem létezhet másoktól elzárkózva, de mégsem kell, hogy társasági ember legyél, ha közben jól érzed magad egyedül is. Tiszteld magad annyira azonban, hogy csak olyan embereket engedsz be az életedbe, akik megérdemlik ezt.

 

Írta: Kiss Anita

 

Forrás: http://filantropikum.com/a-sikeres-es-kiegyensulyozott-elet-5-titka/




további 5 cikk


rólunk

rólunk
akciók
újdonságok
aktuális
top 10
magazin
gyógyszerész válaszol
a weboldal használata

ászf
adatkezelési tájékoztató
elállási nyilatkozat
szállítási feltételek
fizetési feltételek
hűségkártya ászf
hűségkártya adatkezelési tájékoztató
hűségkártya regisztráció
vásároljon nálunk

gyógyszertáraink
webshop

Év honlapja 2017
ügyfélszolgálat


telefon: +36 20 40 80 000
hétfő - péntek 9-17:30-ig
e-mail: webshop (kukac) unipatika.hu
kapcsolat

facebook instragram linkedin

feliratkozás hírlevélre



webpatika
Webshopunkon az alábbi bankkártyákkal fizethet:
bankkártya
Tájékoztató a bankkártyás fizetéssel kapcsolatban.
Minden jog fenntartva!
© 2019 Unipharma Gyógyszerkereskedelmi Kft.