Skandináv diéta - hallottál már róla?

Skandináv diéta - hallottál már róla?

A mediterrán diétáról igen sokat lehet hallani, melynek esetében a felhasznált alapanyagok egyértelműen jó hatással vannak a szív és érrendszerre. A mediterrán országok szokásos ételeivel a súlyfelesleg kialakulása ellen is sokat lehet tenni, sőt, a már felkúszott plusz kilóktól is könnyebben megszabadulhatnak az érintettek. Persze nem az olasz pizzákra és tésztaételekre gondolunk, sokkal inkább a friss zöldségekre, a tenger gyümölcseire és a jótékony olajokra. Van azonban egy másik konyha is, melynek sajátosságait érdemes bevetni az egészség megőrzésének érdekében. Nem más ez, mint a skandináv konyha, vagy más néven skandináv diéta.

 

Diéta helyett életmódváltás

 

A fogyás módszerére soha nem érdemes csupán egy diétaként gondolni, hiszen életmódváltás szükséges a tartós eredményekhez. Ellenkező esetben a kilóknak akár sokszorosa is visszaszedhető, ha visszatérünk a korábbi étrendre. A skandináv diétát tehát célszerű inkább egyfajta étrendként felfogni, melyben a skandinávok által előszeretettel használt alapanyagok kapnak helyet.

 

A mediterrán országok ételeit hajlamosak vagyunk jobban ismerni, mint az északi területekét. Tény pedig, hogy Dánia, Svédország, Finnország, Izland és Norvégia konyhája igen változatos, izgalmas, és egészen különleges ízek találhatóak meg benne. Alapvetően elmondható, hogy a skandináv konyha a tápláló, egyszerű ételeket részesíti előnyben, amelyek a hideg időben biztosítják a szervezet számára a szükséges energiát.

 

Fókuszban a halfélék

 

Nem lehet elégszer felhívni a figyelmet a halfélék fogyasztásának fontosságára. Hazánkban sajnos kifejezetten ritkán kerülnek halételek az asztalra, pedig a szív- és érrendszer egészségének megőrzésében nagyon sokat segítenek. A skandináv konyha nem szenved hiányt benne, hiszen a hering, a lazac és a makréla kifejezetten népszerű alapanyagnak számítanak. A bennük megtalálható Omega-zsírsavak mellett a halfélék fehérjetartalma is mindenképpen figyelmet érdemel. Ezek nem csak a fogyásban segítenek, de biztosítják azokat a hasznos zsiradékokat is, melyekre a szervezetnek szüksége van az optimális működéshez.

 

Persze ha már húsról van szó, akkor a sertéshús és a szarvashús sem maradhatnak ki a sorból. Mivel a skandinávok köretként gyakran választanak zöldségeket, így a szénhidrátbevitel nem okoz különösebb problémát.

 

Hasonlóság az orosz konyhához

 

A cékla, a répafélék, a káposzta és a bogyós gyümölcsök egyaránt helyet kapnak az orosz konyhában, s sok hasonlóság felfedezhető ilyen szempontból a két gasztronómia között. Mivel a felsoroltak rostokban, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdagok, így nem csak az emésztést segítik elő, de az ízületi panaszoknak és a krónikus gyulladásoknak is elejét lehet venni ilyen módon. A skandináv diéta azon az elven is alapul, hogy a kevés cukor és transzzsír-fogyasztás csökkenti az elhízás kockázatát, és annak minden hátulütőjét.

 

Friss és fagyasztott zöldségek, gyümölcsök

 

Legyen szó bármilyen diétáról is, a zöldségek fogyasztásával biztosan találkozhatunk. A gyümölcsök esetében már más a helyzet, ugyanis például a banán és a szőlő kifejezetten sok kalóriát tartalmaz. Jó hír azonban, hogy vannak olyan gyümölcsök, amelyek a diétába is beilleszthetőek. A skandináv étrendben nagy szerep jut a málnának, az áfonyának, az egresnek, de az alma, a szilva és a körte is gyakran kerül az asztalra.

 

A zöldségek friss és fagyasztott formában is népszerűek. Főként a répaféléket, a céklát, a káposztát, a karfiolt, a karalábét, kelbimbót és a szuperélelmiszerként is ismert brokkolit használják a skandinávok.

 

Egészséges szénhidrátok

 

Természetesen a szénhidrátok nem hiányozhatnak az étrendből akkor sem, ha súlyt szeretnénk veszíteni. Ilyenkor azok forrásának megválasztásán sok múlik. A skandináv étrendből hiányoznak a nálunk jól ismert finomított lisztből készült péksütemények és a cukorban sem szűkölködő teasütemények. Helyettük a teljes kiőrlésű gabonafélék kerülnek porondra, így a rozs, árpa és zab fontos alapanyagnak számítanak a kenyérkészítésnél. A zabkása ideális reggeli ötlet lehet a skandináv gasztronómia jegyében, bár tény, hogy ennek egészséges jellegét világszerte mindenki ismeri.

 

Kiemelt szerepben a minőség

 

Érdemes tisztában lenni azzal, hogy a húsfélék, a gabonafélék kiválasztásakor kiemelt szerep jut a minőségnek. A skandináv konyha szakértői pontosan tudják, hogy a végeredmény nagymértékben múlik ezen. Ezzel egyidejűleg a gyorséttermi ételek, a tartósított és adalékanyagokkal teli élelmiszerek inkább kerülendőek. A fenntartható fejlődést fókuszba helyezve a helyben termett alapanyagok a népszerűek. S hogy mi a helyzet a gasztronómiai „bűnökkel”? A minőségre helyezve a hangsúlyt, a mennyiséget korlátozva némi alkohol és házi készítésű édesség időnként belefér. Ez persze attól is függ, hány kilótól szeretnél megszabadulni. Az alkoholos italok rengeteg kalóriát tartalmaznak, ezért akár teljesen célszerű lehet kiiktatni életedből.

 

Bár cikkünk kezdetén a mediterrán étrendhez hasonlítottuk a skandináv diétát, ám van valami, amiben mégis nagyon különbözik. Ez pedig a felhasznált olaj fajtája. A mediterrán térségben az olívaolaj hódít, a skandináv területeken pedig a repceolajt használják inkább.

 

Világosan látható tehát, hogy legyen szó bármilyen étrendről is, a rostokban, mikroelemekben gazdag zöldségek éppen olyan fontos alapanyagoknak számítanak, mint a halfélék és a teljes kiőrlésű gabonafélék. Egy bogyós gyümölcsökkel megpakolt zabkása ideális napindító lehet. Főétkezésként a halételek mellé a keresztesvirágú zöldségek párolva vagy akár nyersen is jó választásnak bizonyulhatnak, de a répa és a cékla egészségügyi előnyeiről sem érdemes megfeledkezni.

 

Ahogyan az egészségtelen étkezés megbetegíthet, úgy segíthetik a jól megválasztott és elkészített alapanyagok a regenerálódást és a gyógyulás folyamatát. Próbálj ki idegen kultúrák által szívesen választott ételeket, inspirálódj a külföldi konyhaművészetből, és állítsd be ilyen módon a számodra normális és egészséges testsúlyt!

 

Írta: Kiss Anita

 

Forrás: https://www.egeszsegkalauz.hu/eletmod/taplalkozas/skandinav-dieta-nem-csak-izletes-a-szivunket-is-vedi/m12vpfr

 




további 5 cikk


rólunk

rólunk
akciók
újdonságok
aktuális
top 10
magazin
gyógyszerész válaszol
a weboldal használata

ászf
adatkezelési tájékoztató
elállási nyilatkozat
szállítási feltételek
fizetési feltételek
hűségkártya ászf
hűségkártya adatkezelési tájékoztató
hűségkártya regisztráció
vásárolj nálunk

Bejelentkezés
Regisztráció

Év honlapja 2017
ügyfélszolgálat


telefon: +36 20 40 80 000
hétfő - vasárnap 9 - 21:00-ig
e-mail: webshop (kukac) unipatika.hu
kapcsolat

facebook instragram linkedin

feliratkozás hírlevélre



webpatika
Webshopunkon az alábbi bankkártyákkal fizethetsz:
bankkártya
Tájékoztató a bankkártyás fizetéssel kapcsolatban.
Minden jog fenntartva!
© 2020 Unipharma Gyógyszerkereskedelmi Kft.