Szilveszteri nassolnivalók az egészség jegyében

Szilveszteri nassolnivalók az egészség jegyében

Az ünnepek sokaknál egyet jelentenek a végeláthatatlan lakomákkal, melyek a két ünnep között is folytatódnak. Mindig akad a hűtőben olyan fogás vagy sütemény, aminek nehéz ellenállni. Nem véletlen, hogy az év végi hetek akár plusz kilókkal is járhatnak. De vajon ennek törvényszerűen így kell lennie? Amikor már azt hinnéd, hogy vége az ünnepi étkezéseknek, akkor jön a szilveszter az alkohollal és az egész éjszakán át történő nassolással. Jó hír azonban, hogy vannak olyan desszertek és rágcsálnivalók, melyek kifejezetten egészségesek, és a felesleges kilóktól sem kell tartanod esetükben. Tarts velünk, és találj rá azokra a finomságokra, amelyek az idei szilveszterkor is megállják majd a helyüket!

 

A szilveszter idén más lesz, mint azt megszokhattuk. Ha azonban időben nekikezdtek az ünneplésnek, akkor egy szűkre szabott családi összejövetel vagy baráti találkozó is a csúcsra járatható. Ehhez persze nélkülözhetetlenek a nasik. Mindegy, hogy társasjátékkal telik majd az idő, filmet néztek, vagy egyszerűen a beszélgetés és az iszogatás mellé kell valami finomság, a változatos ízű rágcsák biztosan nem hiányozhatnak az asztalról.

 

Gondoltál már arra, hogy idén egészségesebben oldd meg a dolgot? Ugyan a chipsek, sütemények mellett is dönthetnél, de ezek egészséges alternatívái szintén könnyedén az asztalra varázsolhatóak.

 

Zöldségchipsek házilag

 

Ehhez nincs is szükség másra, mint répára, zellerre, feketeretekre, burgonyára és céklára. Reszeld le azokat uborkagyalun, majd sütőpapírral kibélelt tepsiben, minimális olajozást követően süsd azokat készre. Előtte ne feledkezz meg a fűszerezésről, a végeredmény pedig garantáltan elnyeri majd a vendégek tetszését.

 

Mártogatósok a frissesség jegyében

 

A zöldségek remek választásnak bizonyulnak akkor, ha rágcsálni szeretnél. Miért változtatnál szokásaidon, ha egyébként is előnyben részesíted a nyers uborkát, répát és társaikat? Engedd szabadjára a fantáziád, szerezz be többféle zöldséget, majd vágd azokat vékony, gusztusos szeletkékre. Sok múlik a méreten, hiszen így kívánatosabbak a zöldségek, ráadásul a hozzájuk használt mártogatósok íze is jobban kiérződik majd.

 

A mártogatósok nem csak a húsok mellé bizonyulnak ideálisnak, hanem akkor is, ha zöldséget fogyasztanál melléjük. Melyek a legnépszerűbb ízvilágúak? Nos, a joghurt-alapú megoldással biztosan nem lőhetsz mellé. Diétás, és remekül feldobhatod azt friss snidlinggel, kaporral, de ha a lehelet kevésbé fontos, akkor a fokhagyma mellett is dönthetsz.

 

Ugyan nem a vegánok kedvence lesz, de a húsimádók valószínűleg örülnek majd a tonhalas mártogatósnak. Válassz vizes alapú tonhalat, és keverd el azt majonézzel, tejföllel, kevés citrommal. Ha inkább a zöldséges megoldásokat kedvelik vendégeid, akkor a paradicsomos mártogatós mellett az avokádókrém és a padlizsánkrém is jó választásnak bizonyulnak. Ez utóbbiak egyébként akkor is megállják a helyüket, ha jól jönne az alkoholos koktélok mellé a pirítós is.

 

A sajtos mártogatóssal szintén nem lőhetsz mellé, ha pedig a pesto különlegességét választanád, akkor gondolkodhatsz medvehagymás, bazsalikomos, zelleres vagy diós pestoban is.

 

Zöldségturmixok az alkoholmentesség jegyében

 

Ha szilveszter, akkor alkohol? Bár sokaknál ez kétséget sem hagy maga után, de legalább ennyien vannak úgy vele, hogy nem szeretnék másnaposan indítani az újévet. Számukra a zöldségturmixokkal okozhatsz igazi örömet. A szilveszter egyébként is gyakran szól arról, hogy az következő évben milyen új szokásokat szeretnénk felvenni, mennyi mindent megteszünk majd egészségünkért. Miért ne kezdenéd ezt már idén?

 

Aligha létezik innivaló, ami tartalmas, egészséges, és a zöldségturmixoknál egyszerűbben elkészíthető lenne. Ha van otthon egy erős turmixgéped, akkor mindent belepakolhatsz a sárgarépától kezdve a petrezselymen, bébispenóton, fokhagymán keresztül a cékláig és a zellerszálig. Remek recepteket találhatsz a világhálón, de akár saját tetszésed szerint is variálhatod az alapanyagokat.

 

Alkohol vagy víz?

 

Az egészségtudatosság jegyében mindenképpen a vizet javasolnánk. Ugyanakkor vannak alkalmak, amikor egy-két pohár minőségi bor, vagy az aperitifként kínált pálinka sem hiányozhat. A mértékletességre azonban nem lehet elégszer felhívni a figyelmet, ellenkező esetben bizony nagy támadást intézel szervezeted ellen. Egy alapos ivászat hatásait akár még másnap is érezheted. Az alkohol nagymértékben kiszárít, ezért megéri óvatosan bánni vele. Ha egyébként nem szoktál inni, akkor valószínűleg már egy-két pohár italtól jó hangulatod lesz, s ez bőven elégnek is bizonyulhat. Miért ne kezdenéd a 2021-es évet macskajaj nélkül?

 

Írta: Kiss Anita

 

Forrás: https://szilveszter.hu/menu/egeszseges-szilveszteri-nasik-372#




további 5 cikk


rólunk

rólunk
akciók
újdonságok
aktuális
top 10
magazin
gyógyszerész válaszol
a weboldal használata

ászf
adatkezelési tájékoztató
elállási nyilatkozat
szállítási feltételek
fizetési feltételek
hűségkártya ászf
hűségkártya adatkezelési tájékoztató
hűségkártya regisztráció
vásárolj nálunk

Bejelentkezés
Regisztráció

Év honlapja 2017
ügyfélszolgálat


telefon: +36 20 40 80 000
hétfő - vasárnap 9 - 21:00-ig
e-mail: webshop (kukac) unipatika.hu
kapcsolat

facebook instragram linkedin

feliratkozás hírlevélre



webpatika
 SimplePay vásárlói tájékoztató
Minden jog fenntartva!
© 2021 Unipharma Gyógyszerkereskedelmi Kft.